Koszovó/Koszova 2 - Rigómezőig
Tehát a 6. század közepén megjöttek a szlávok (protoszerbek). Ezzel kép nem lett tisztább, miután a terület egy ideig még bizánci fennhatóság alatt állt, majd a török eredetű elszlávosodott bolgárok birodalma kebelezte be (850-1018). A 800-as évek második felében a bolgár elit felvette a keresztséget (ez is érdekes sztori, kezdetben Róma és Bizánc egyenrangú félként sertepertélt ez ügyben a bolgár udvarban), s Ohrid lett a bolgár egyház központja. (Jártam ott többször, mindenkinek: ha teheti, menjen!) A város relatív közelsége azt sejteti, hogy a kereszténység már ekkor megjelenhetett a mai Koszovó területén.
A bolgár kor Sámuel cár birodalmával (976-1014) ért véget, ezután újból Bizánc következett a 12. század végéig. Ebben a korban a koszovói síkság a Bizánci birodalom fontos határvidéke volt, miután északkeleten, a mai Novi Pazar környékén (Trgovište, Raš) megjelent az első szerb államalakulat, amivel szemben Bizánc nagyméretű erődöket emelt a mai Prizrenben (Lypjan) és a mai Kosovska Mitrovica (Zvečan) mellett. Mindkét vár romjai máig fennmaradtak. A 12. század ezen a vidéken - szerbek szakadatlan déli előrenyomulása miatt - állandósult határháborúkat jelentett Bizánc számára.
Volt még egy nagy kihívás a területet mondhatni - kisebb megszakítással - évszázadok óta birtokló birodalom előtt. Ez vallási köntösben jelentkezett: a mai albán és adriai partvidék ugyanis zömében katolikus lakosságú volt, ahonnan Róma mindig is igyekezett befolyását a félsziget belseje felé kiterjeszteni. A raguzai kereskedők, akik már ekkor lerakatokkal rendelkeztek a mai Koszovó területén, jelentették az első római katolikus közösségeket.
A 12. század vége nagyon izgalmas korszak a szerb történelemben. (Minden alkalommal elrinyáltam már: 50-25-25 arányban kellene tanítani a történelmet. 50% magyar, 25% egyetemes, 25% környező népek/országok. Hogy miért, nem magyarázom meg.) Ekkor emelkednek fel a Nemanják (Szent Száva meg Stefan Nemanja történetét nem mesélem el itt, majd egyszer másutt. Talán a žičai vagy a študenicai kolostornál. Vagy már meséltem, nem is tudom...)
Szóval, az 1180-as években Stefan Nemanja szép lassan elfoglalta Bizánctól a koszovói síkságot és 1190-re elérte az azt délről határoló Šar-hegységet. S hogy hatalmát meg tudta szilárdítani, nagyban köszönhető annak, hogy hosszú - és a dinasztiája uralkodása alatt tovább virágzó - Velencével kötött szövetsége hamar kamatozott: a Dandolo dózse finanszírozta különleges é tanulságos 4. keresztes hadjárat során a nyugati csapatok bevették és széjjelrabolták Bizáncot s hatvan évre ki is iktatták a regionális politika színpadáról.
Így aztán - a késői utókor felelőtlen magabiztosságával - kijelenthetjük: Bizánc 1204-es elfoglalásának nemcsak a velencei Szent Márk székesegyház csicsáját meg az odalopott kincsek (zB. a Quadriga) garmadáját, vagy az ekkor zsákmányolt, a reneszánszot nagyban elősegítő görög kéziratok Nyugatra kerülését köszönhetjük, hanem a szerb regionális világi és egyházi hatalmi ambíció megvalósulását: ekkortól tekintenek a szerbek magukra úgy, mint a Balkán első számú ortodox civilizátoraira. A mai Koszovó meghódítása ekképen lett ennek manifesztuma.
Ekkor, a 13. század elején épül fel Peć/Pejë/Ipek-ben az első "koszovói" szerb alapítású templom és kolostor, amely egy évszázad múlva már žiča mellett, majd helyett a szerb ortodox egyház központja lett. Metohijában (Koszovó nyugati felében) a 14. században csodálatos kolostorok épülnek még, köztük a Visoki Dečani, amely - megint csak a Nemanják kiváló adriai kapcsolatainak s ez esetben antivari vagy raguzai építészeknek köszönhetően - szinte több nyugati művészeti elemet mutat fel, mint keleti/ortodoxot. De említhetném még Ljeviskát Prizren közelében, a bistricait vagy a Prishtina melletti Gračanicát. (Ezek korábban itt be lettek mutatva.)
Az 1200-as évek vége újabb fontos történéseket hozott Koszovó életében 1282-ben a Nemanják átkeltek a Šar planinán és elfoglalták Scupi/Shkup/Szkopjét. Ekkor egy évszázadra Koszovó-Metohija lett a szerb állam központja. Amely a 14. század közepére, az 1331-től uralkodó s 1351-ben Szkopjéban cárrá koronázott Stefan Dušan alatt majd' az egész Balkánt birtokolta a Dunától Thesszalonikiig, Ohridtól a bolgár tengerpartig. Ekkor valóban Koszovó volt a Balkán központja.
Tulajdonképpen ehhez a két évszázadhoz, a 13-14.-hez - a középkori Nemanja-állam aranykorához - kötődik a "Koszovó-Metohija a szerbség bölcsője" mítosz. Mert az kétségtelen, hogy a szerb törzsek elődei a 6. században megjelentek a Balkán középső részén - így a mai Koszovó területén -, és szórványaik kontinuitása is bizonyított (ezt támasztják alá a korai Nemanja-korban történt adóösszeírások családnevei), a szerb államiság két (!) bölcsője korántsem itt ringott.
Sokkal inkább a már említett Raš, azaz a mai Novi Pazar környékén (az Ibar felső folyása és a Nyugati-Morava közötti meglehetősen zárt hegyvidéken, a Vlastimirović-ok államaként (9-10. század) és egy kissé távolabbi vidéken, a Morača- és a Zeta völgyében, a mai Montenegró és kissé Délkelet-Bosznia területén a Vojisavljević-ek fejedelemségeként (10-11. század).
Kétségtelen azonban, hogy éppen a nagy bukás, a középkori szerb állam megsemmisülése előtti időszakban játszott a szerbek számára Koszovó-Metohija vezető szerepet - mind politikai, mind vallási-spirituális értelemben. Így ez a valóban látványos széthullás tette aranykorrá a "Koszovó-központú" szerb királyságot s vetítette még nagyobb történelmi távlatokba Koszovó jelentőségét, mígnem a "szerbség bölcsőjeként" magasztosult fel.
Egy évvel Stefan Dušán halála után, 1356-ban Gallipolinál (Gelibolu, micsoda hely, brit-ausztrál-új-zélandi temetőről brit-ausztrál-új-zélandi temetőre jártam, hogy megnézzem, mily eredménye volt bizonyos W.S. Churchill, az Admiralitás Első Lordja mérhetetlen baklövésének és hol született meg bizonyos M. Kemal legendája az 1VH-ban...) partra szálltak Orhan szultán csapatai s megkezdődött az oszmánok nyomulása a Balkánon.
Három évtized kellett hozzá, hogy Koszovó közepén, Rigómezőnél (Kosovo Polje) megessen a nagy ütközet
