Marokkóban
A szomorú tekintetű marokkói uralkodó átvette az Ezredes szerepét.
A mondat első részéhez magyarázatként annyit fűznék, hogy amikor 2004-ben ott jártunk, egyik este a tévében láttuk, amint VI. Muhammad valami ünnep alkalmából beszédet mond. Egyedül volt egy cirádás teremben, mögötte egy aranyozott (trón)szék, előtte egy szintén aranyozott asztal, ő maga a kettő között díszruhában (nem a marokkói manó-szerű burnuszban), olybá tűnt, egy Huszka-operettből lépett elő, s felső testét egyenesen tartva derékból kissé megbillentve (ergo: mint aki a nadrágjába űrített) keserves hangon beszélt. Minden pillanatban arra vártunk, sírva fakad. Szomorú jelenet volt.
(No, de Marrákes, meg Ouarzazate, meg Zagora, meg M'hamid, meg Tiznit....meg az Atlasz a Tishka-hágóval, ááá...sosem feledem.)
A kezdő mondat második fele miatt születik ez a poszt. VI. Muhammad ugyanis néhány éve országát intenzíven délre kormányozza. Szeretne vezető szerepet a fekete kontinensen. (Szabad-e így fogalmazni?) Mindazután, hogy 33 év után idén januárban tért vissza az Afrikai Egységszevezetbe, ahonnan azután lépett ki (az apja, II. Haszan), hogy az AESZ elítélte, hogy Marokkó kvázi (!) bekebelezte Nyugat-Szaharát s az uralkodó maga vonult be oda, az az úgynevezett Fehér Forradalommal új honalapító legyen a megszerzett területeken.
Bár a Nyugat-Szahara meg annak önállóságáért harcoló Polisario Front ügye máig nem oldódott meg, a mai marokkói uralkodó Afrika irányába kompromisszumokat fogalmazott meg. Valamiféle vezető szerepet vindikálna magának.
Amivel kapcsoltaban azért erős kételyek fogalmazódnak meg. A Magrib arab országait a Szahara természetes módon választja el Közép- és Dél-Afrikától. Közös gazdasági és politikai platformot találni nehéz lesz. Persze a közvetlen gazdasági előnyök mellett Rabat az afrikai migráció kordában tartásában is érdekelt.
Az arab nyugat mindig is szeretett volna vezető afrikai szerepet. Egy időben Abdunnászir/Nasser Egyiptoma ácsingózott ilyesmire. Legutóbb pedig Muamnar al-Qaddzáfì/Kadhafi.
Az Ezredesnek - aki öltözködésben szinte asszimilálódott az afrikai törzsi divathoz - majdnem sikerült.
Aztán jött a felfordulás, a pucolás, a betoncsőbe bújás, onnan is kihúzás s a vég.
A marokkói király viszont biztos nem ezért szomorú.
