iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

DKA 48 - Mindeközben a Magribban I.

2017. augusztus 28. 06:51 - politics&islam

 

(Az időjárás - felhőbe hanyatlott a Gunung Kinabalu - várakozásra késztet. Ne teljék azonban üresen egy perc sem. Leteszem kicsit a dán regényt, mit olvasok s lássuk, mi történik a Dár al-Iszlám legkeletibb részétől legmesszebb eső Magribban.)

Mindeközben Tunéziában

Is áll a bál.

A veterán elnök, tulajdonképpen a laicitást a zászlajára tűző egykori raísz, Habíb Búrgíba/Habib Bourghiba kettes számú kiadása, hogynemondjam, politikai örököse, Al-Bádzsí Qáid al-Szabszí/Beji Cajid Essebsi nehéz követ dobott a tunézai jogrendszer egyébiránt sem tiszta vízű tavába. Újra a közbeszéd tárgyává tette a saría személyi jogi részének két - a Nyugat és nyugatosodás-hívők számára - neuralgikus elemét.

Essebsi a parlament irányába egyrészt kezdeményezést tett arra, hogy a gyakorlatban is érvényesüljön az örökösödési jogban a férfi és a nő egyenjogúsága. Az elnök másik javaslata: a muszlim nő nem muszlim férfival való házasságának lehetősége.

Néhány politikai és társadalmi erő máris újjong és támogatja a javaslatot. Néhány, ugyanis széles társadalmi csoportok és a vallási vezetők és értelmiségiek egyöntetűen támadják az elnök javaslatait.

A hivatalos - azaz az állam által kinevezett vallástudós tisztviselőkből álló - muftiátus (ديوان الإفتاء التونسي) azon nyomban felsorakozott az elnök mögé, mellette azonban elsősorban állami vezetők, nyugatos, elsősorban városi értelmiségiek állnak még a javaslatok mellett.

Az államtól kevésbbé vagy egyáltalán nem függő vallási elöljárók és entellektüelek azonban keményen nekimentek az elképzelésnek. Volt aki azon melegében feljelentette a legfőbb ügyésznél az államelnököt, a főmuftit, meg persze a Tunéziai Nőtanács (mint "felbújtó") elnökasszonyát. A feljelentés azzal is vádolja az elnököt és togatóit, hogy figyelmen kívül hagyják magát a saríát, az al-Azhar ide vonatkozó instrukcióit és zavart keltve "veszélyeztetik a társadalmi békét".

A sajtóban végeláthatatlan vita kezdődött, a társadalom köreiben szintén.

Ami nem lehet baj. Essebsi felkére a kormányt, hogy kezdje meg aaanak a törvénynek a megsemmisítését, amely mindezidáig megtiltotta egy muszlim nő számára, hogy nem muszlim férfival való házasságot. (A feloldás a Könyv Népét (أهل الكتاب), azaz a keresztényeket és zsidókat érintené.)

Az elnök emellett már augusztus 20-án bejelentette, hogy létrehoz egy bizottságot, amelynek feladata lesz, hogy kimunkálja, miként lehet a gyakorlatba tenni a nemi egyenjogúságot az örökösödési jog (الميراث) terén.

Gyakorlatba, ugyanis a legszekularizáltabbnak tekinthető arab országban az 1956-os alkotmány szerint egyenjogúság van a nemek között, de az örökösödési jog terén a gyakorlatban a nő továbbra is a férfi örökösödési hányadának a felét kapja.

Szkeptikusok szerint viszont nem véletlen az elnök javaslatának időzítése. Az ugyanis a tunéziai nőnapon hangzott el, s inkább az alkalom adta ki/elszólásnak tekinthető. Vagy elterelésnek: a megoldatlan gazdasági és társadalmi problémákról.

Hiszen a korábban már törvénybe iktatott szabályozásnak (az örökösödés terén) sem sikerült érvényt szerezni - egy sokkal szekularizáltabb hangulatú korban (értsd: a Bourghiba-éra). Most pedig visszaszorulás ide, visszaszorulás oda, a vallásos erők mindenképpen erősebbek, mind korábban.

A téma azonban élő marad.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr8112784484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása