iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

DKA 45 - Mindeközben Libanonban

2017. augusztus 25. 20:13 - politics&islam

 

Bekeményítés folyik. Amiről már korábban szó volt, tegnap megindult az összehangolt támadás az Északkeleti-Bekaa-völgyben lassan öt éve létező dzsihádista enklávé felszámolására.

A sajtóban (már ahol) Arszál/Arsal-problémának nevezett konfliktus a szomszédos szíriai háború konkrét betüremkedése a cédrusok árnyéka alá. Korábban az azóta Levante Felszabadítási Frontjává áttranszformálódott Dzsibhat al-Nuszra (النصرة‎‎جبهة) alakított ki itt, a határvidéken bázist magának, jelenleg pedig az Iszlám Állam (تنظيم الدولة الإسلامية ) fegyveresei zargatták időről-időre a széles Bekaa-ban a libanoni fegyveres erők és az itt három évtizede társadalmilag beágyazott, a szíriai polgárháborúba nyíltan és teljes mellszélességgel belegabalyodó Hezbollah egységeit

Szombaton Baalbek felől megindult a Libanoni Hadsereg (الجيش اللبناني/LH) tüzérséggel, helikopterekkel támogatott offenzívája Ra'sz Baalbek és al-Qáa irányába. Az első napon - a hivatalos kommünikék szerint - máris húsz dzsihádista harcost likvidáltak és lassan, de biztosan haladnak a szíriai határ irányába. Vasárnapra a dzsihádista területek egyharmadát felszámolták.

Mindeközben a szomszédos oldalon is támadás kezdődött az IS-enklávé Al-Qalamún al-Gharbí térségében a Szíriai Hadsereg/SzH (الجيش السوري) és a vele szövetséges Hezbollah/HO (حزب الله ) részvételével. Ők is haladnak nyugat, a határ felé.

A hivatalos állami álláspont szerint nincs operatív együttműködés a két szárny (LH és a HO/SzH) között.

Az efféle politikai porhintést a libanoniak évtizedek (évszázadok?) óta megszokhatták már. Bár a retorikai adok-kapok az utóbbi időben igen éles volt az ország két legerősebb fegyveres ereje, azaz a hadsereg és a Hezbollah között, ez az (mindenképpen) összehangolt offenzíva mindkettejük számára hic et nunc nagyon fontos.

A Libanoni Hadsereg - az utóbbi években kapott számlálatlan nyugati és szaúdi támogatás után - a harctéren bizonyíthat. Az idén kinevezett parancsnok, Joseph Aoun/Aún a régi vágású katonatisztek közé tartozik s Szíriához - a geopolitikai realitás talaján állva - kooperatívan viszonyul. Így bár megy a libanoni politikában szokásos felekezeti alapú, a síita Hezbollahnak címzett fenyegetés, valójában a két erő között a balanszírozás a cél. Éppen ezért nincs a Hezbollah ellenére a LH társadalmi presztízs-növelő (tegyük hozzá, siker esetén) fegyveres offenzívája a közös ellenség ellen.

A szíriai oldalon zajló események kifutása pedig világos (lehet); amennyiben felszámoltatik a Damaszkusztól északnyugatra fekvő hegyvidéki dzsihádista enkláve, a szíriai-libanoni határ szír oldala teljesen a kormány ellenőrzése alá kerülhet s felszabadulhat a fenyegetettség alól az Aszad-rendszer fontos támogatói bázisát jelentő Szejdnájá-Maalúlá keresztény régió.

Ebben az esetben pedig a szír kormány (és a Hezbollah) damaszkuszi viszonylatban nekiállhat a főváros környéki Ghúta-oázis nyugati és déli részének "megtisztításához".

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr5312771808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása