iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Az iszlám Dél-Thaiföldön

2017. augusztus 11. 16:52 - politics&islam

 

(FB-posztok összefoglalása.)

Az iszlám a második legnagyobb vallás az országban. Ez még akkor is így van, ha a lakosság legnagyobb része (80-85%-a) buddhista. A muszlim közösség pontos arányát megmondani nehéz, az állam lefelé hajló statisztikái szerint 4-5, a muszlimok számításai alapján 15%. A valóság valahol a kettő középértéke körül lehet.

Ma a fővárosban és környékén is élnek - főként bevándorló - muszlim közösségek, de a többség egybefüggő tömböt alkot az ország déli, Malajziával határos tartományaiban (Pattani, Yala, Narathiwat, Satun).

Az országban élő muszlimok négyötöde maláj (erről mindjárt bővebben is), a többiek kínaiak, indiaiak, pakisztániak, s kevesen arab, illetve perzsa gyökerekkel bírnak.

A thai közbeszédben a "khaek" terminussal illetik őket, ami jócskán túl megy a ma sokszor nem divatos, de akkor is szükséges pc beszéden. Annyit tesz ugyanis: idegen, gyütt-ment, vendég. Mindjárt látni fogjuk, hogy ezek az idegenek minimum hatszáz, de egyesek több, mint ezer éve "vendégeskednek" a thai rögön. (Sőt némelyikük ősei akkor érkeztek, amikor ez a rög még nem is volt thai.)

A másik, közösségüket megnevező kifejezés a thai iszlám. Ezzel csak annyi szemantikai probléma van, hogy a közbeszédben -különösen az állam által meghirdetett nacionalista nemzetépítés programja óta - a thai a buddhista szinonimája, míg a muszlim szó ekvivalens a malájjal.

Valahol itt rejlik az államhatalom számára a fő probléma. Mert az ország muszlim közösségét két nagy csoportba sorolják.

Az úgynevezett "asszimilálódott muszlimok" körébe tartoznak a "kevésbé renitens" muszlim kínaiak, thaiok (ilyenek is vannak), arabok, bengáliak, vietnamiak, pandzsábiak, irániak és más kisebb csoportok. Ezek - úgymond - elismerik az állam buddhista jellegét, thai nacionalista dominanciáját, egyszóval lojális állampolgárai a királyságnak.

Ezen felosztás szerint a "nem asszimilálódott muszlimok" a malájok. Velük a vallásukon túl etnikai szempontból is kételyek vannak az államhatalom berkeiben. A túlnyomórészt malájok lakta déli tartományok mindössze száz éve tartoznak Thaiföldhöz.

A történelem sok mindent megmagyaráz a thai államhatalom félelmeivel kapcsolatban.

XXX

A thaiföldi iszlám kétarcú, minthogy gyökerei is két irányba mutatnak. (Ebből a szempontból van valami igazság-magv az előző posztban említett "hivatalos" thai felosztásban...asszimiláns-disszimiláns csoport

Elsőként a muszlimok többségét adó Délről. Ez terület, amiről szó van, mindig déli irányba orientálódott. Vagy más szóval: mindig a Maláj-félsziget északi része volt. Etnikai, kulturális és vallási értelemben egyaránt.

A területen, ahol hosszú ideje a hinduizmus, a buddhizmus és - kereskedőtelepek révén - a kínai hitek domináltak, ugyancsak kereskedelmi missziók megjelenésével már a 9. század elejétől kimutatható az iszlám jelenléte. Aztán, ahogy az egész Maláj-félszigeten, a 15. századi Melaka szultanátus kora volt a társadalom nagy része iszlamizációjának az ideje. Ekkor lett muszlim a Pattani környéki maláj paraszti lakosság.

A Pattani szultanátus mellett Kedah, Kelantan, Perlis és Terengganu (ezek valamennyien észak-maláj állami formációk) ugyancsak ütköző zónát jelentettek az időközben megerősödő thai állammal szemben.

A 19. század elejéig a thai monarchia igyekezett ellenőrzés alá venni ezeket az államokat, s leginkább a Pattani szultanátusból sikerült időnként kvázi-vazallus vagy Puffertstaat-ot csinálnia. Ekkoriban - a prenacionalista thai korszakban (modern nacionalizmusról ekkor még világviszonylatban sem beszélhetünk) nem a többségtől eltérő vallással vagy etnicitással lehetett probléma - csakis az alattvalói volt közös nevezőjével: a dinasztia iránti lojalitással.

S volt is gond. A Pattani szultanátusban élő malájok, túl saját, külön bejáratú uralkodóikhoz való ragaszkodásán - mint már nem egyszer írtam - gazdasági, kulturális értelemben délnek vetették tekintetüket. A maláj kultúra körébe tartozónak gondolták magukat, gazdasági értelemben pedig erősen odatartoztak. Pattani kikötője, a Délkínai-tenger, azaz már a Csendes-óceán régiójának fontos port-of-trade-je volt, része a melakai szorosban zajló világkereskedelmi útvonalhálózatnak.

Sziám végül a ma is kormányzó Chakri-dinasztia hatalomra kerülésével keményített be. 1785-ben I. Rama király megkezdte a délvidék annektálását. A Pattani szultanátus mellett kiterjesztette befolyását Kedahra, Kelantanra, Terengganura és Perlisre.

Pattani ellenállt. 1789-91-ben, majd 1808-ban fellázadt, de a kiválási kísérlet kudarcba fulladt. A szultanátus a hét részre tagolt déli tartománnyá degradálódott, s hivatalosan Sziám része lett (1832). A hódítást követően egy évszázaddal később, 1909-es angol-sziámi egyezménnyel pedig végleg eldőlt a sora.

Azért ezt a "végleget" nem mindenki gondolja komolyan.

XXX

Amikor Sziám kiterjesztette uralmát a déli maláj/muszlim többségű területekre, kezdetben - részben az erős brit nyomás hatására - még autonómiákkal is kísérleteztek. Az 1902-ben életbe lépett Chulongkorn király (1868-1910) féle reformok alapján egész széles körű jogokat biztosítottak a muszlim közösségnek, elsősorban a belső (személyi jogi) igazságszolgáltatás terén. Ugyanakkor az egész politikai és igazságszolgáltatási struktúra élére bangkoki ki evezetteket ültettek, aki fokozatosan teljesen felszámolták az autonóm területeket. Ez már korán ellenállásba ütközött.

Végül a pattani rádzsát (saját körű politikai vezetőt) Abdul Kadir Kamaroodint is letartóztatták és egy észak-thaiföldi börtönben két és fél évig tartották fogva. Visszatérése után sem volt maradása, végül 1915-ben a hatóságok kiszorították, a brit fennhatóságú (azaz később Malajziához tartozó) Kelantanba menekült.

És onnan folytatta a küzdelmet a sziámi hatóságok ellen, akik hamarosan egyre jobban beleszóltak a mecsetek életébe, illetve a vallási iskolák, a medreszék (itt: pondok) tevékenységébe.

Az új uralkodó, VI. Rama (1910-1925) idején aztán beindult a nacionalista szentháromság (ha lehet ilyen képzavarral élni) programja: thainak lenni annyi, mint buddhistának, thai nemzetiségűnek és a király iránt feltétlen lojalitással lenni. Már írtam: ebbe nehezen szuszakolhatta be magát a dél-sziámi maláj etnikumú muszlim közösség.

1910-11-ben, majd 1922-bem újabb lázadás kezdődött - a kelantani emigrációban élő rádzsa és a maláj gazdasági elit vezetésével - a függetlenség célkitűzésével.

Amire természetesen még erőteljesebb elnyomás következett, különösen a harmincas évektől kezdődően. Erről legközelebb részletesen.

XXX

1932-ben katonai puccs volt az országban, az abszolút monarchiát alkotmányos váltotta fel. Erre máris reagált a déli muszlim közösség: az első és második választásokon (1933, 1937) magas arányban vett részt. Satun kivételével valamennyi muszlim többségű tartomány muszlim küldöttet szavazhatott be a képviselőházba. A kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott. Újra keményebb évek következtek.

A Néppártnak nevezett kormányerő ismét rálépett a nacionalizmus gázpedáljára. Különösen az 1938 és 1944 között kormányzó Plaek Phibunsongkhram, Pibul tábornok idején. Ekkor született meg a már a nevében is elborzasztó Nemzeti Kulturális Törvény, amely a nacionalizmus három alappillérén kívül nem igen engedett teret más kultúráknak, vallásoknak.

Amikor 1944-ben Pibul távozott a hatalomból, átmenetileg javult a helyzet. Az új vezető, Khuan Aphaiwong miniszterelnök két új kihívás előtt állt - a déli muszlim/maláj közösséget illetően. Az egyik a 2VH után rendkívül felerősödött Brit-Malajzia-i nacionalista mozgalom volt (amely végül kivívta az ország függetlenségét), a másik pedig a nemkülönben - elsősorban biztonságpolitikai szempontból - veszélyes Maláj Kommunista Párt fegyveres tevékenysége lett a dél-thaiföldi-maláj határmenti dzsungelekben

Nem csoda, hogy a kormány lavírozott. Először visszaállítottak számos, Pibul előtti időkben alkalmazott szabályt (Islamic Patronage Act, 1946); így újra a közösség ünnepnapja lett a péntek, és életbe lépett a sarí'a családjogi-örökösödés jogi része.

De még ennél is fontosabb volt a közösség első számú vezetőjének posztja és személye. A máshol sejku'l-iszlám-nak, itt chularajmontri-nak nevezett pozíciót még a 17. században hozták létre. A mindenkori uralkodó által kinevezett vezető a fővárosban élő muszlim kereskedő elit tagjai közül került ki. Ez a gazdag csoport perzsa származású volt - és síita. Ez a szinte kizárólagosan szunnita déli muszlimok számára nem volt könnyen emészthető.

A világháború után az 1936 óta - a muszlim közösségre gyakorolt kormányzati nyomás részeként - betöltetlen chularajmontri-pozícióba először került szunnita személy. Igaz, Cham Promjong nem déli volt, hanem Bangkok környékéről származott, de a kairói al-Azharon tanult.

Aztán, mielőtt kifejthette volna közvetítő szerepét a kormány és Dél között, egy újabb katonai puccs után már repült is. 1947-ben nevezték ki Tuan Suwansatot, egy bangkoki vallástudóst erre a posztra. Maradt is egészen 1981-ig.

Az ő utódja Prasert Mahamad aztán már szerepet játszott az ezredforduló körül eszkalálódó s már egyre kevésbé nacionalista, mint inkább iszlamista fegyveres konfliktus idején

A feszültség ugyanis folyamatosan fennmaradt a kormány és a déli muszlim közösségek között. Mert egy valami nem történt a régióan a 20. század második felében.

Fejlesztés.

Miközben a határ túloldalán szépen kirúgta magát a maláj kistigris.

XXX

A harmincas-negyvenes években beállt erőltetett nacionalista politika és gazdasági elhanyagoltság a hatvanas évekre "hozta meg gyümölcsét". Amikorra is felnőtt egy teljesen új nemzedék, amely - elődeivel ellentétben - már nem kereste a kompromisszumokat a központi hatalommal. Ráadásul a kolonializmus-ellenes világpolitikai légkör is kedvezett az úgy nemzedék radikalizálódásának.

Az 1960-tól a kilencvenes évekig számíthatjuk a dél-thaiföldi maláj-muszlim fegyveres ellenállás első korszakának. Ez - az egész időintervallumot tekintve - alacsony intenzitású konfliktus volt, időnként felerősödő aktivitással, ami bombák robbantásában, merényletekben elszigetelt csoportos terrortámadásokban, szabotázs akciókban és emberrablásokban manifesztálódott.

Három fegyveres csoport tevékenysége emelhető ki ebből a korszakból.

1) Barisan Revolusi Nasoinal (BRN). A Haji Abdul Karim Hassan által 1960-ban gründolt szervezet az oktatási hálózaton keresztül igyekezett elérni a társadalmat. Emellett erősen épített a térségben a negyvenes, ötvenes években tevékenykedő illegális Maláj Kommunista Párt káderállományára. Ennek az ideológiának a farvizén a hatvanas években Délkelet-Ázsiában dominánssá váló pán-maláj-muszlim gondolatkör keretében az egykori Pattani szultanátus Thaiföldtől való függetlenségét hirdette. Ez utóbbi gondolat kiverte a biztosítékot a kormányzatban, de a szervezet egészen a '90-es évek elejéig jelentős támogatottsággal bírt, amikor a hidegháború után ott is leáldozott - egy időre legalábbis - a baloldaliság alapján álló ideológiák kora s a BRN eljelentéktelenedett.

2) Pattani United Liberation Organisation (PULO). 1968-ban alapította Tengku Bira Kotanila (Kabir Abdul Rahman). Ez a csoport - amely a tárgyalt időszak legjelentősebb maláj ellenzéki szervezete lett - az ideológiai nevelésen (értsd: iszlamizáció és maláj nacionalizmus) túl a társadalom fegyveres felkészítését is célul tűzte ki. Volt is katonai szárnya, a jól hangzó Pattani United Liberation Army (PULA) néven (vezetője: Hayi Sama Ae Thanam). Gondolhatjuk, milyen volt ehhez a központ viszonyulása mindehhez. A csoport a szomszédos észak-malajziai Kelantan tartományban építette ki - hathatós maláj segítséggel - a (kiképző) bázisait és intenzíven akcióztak a thaiosítást végző adminisztrációs alkalmazottak, tanárok, de buddhista szerzetesek ellen is. Aztán az 1998-as thai-maláj határegyezmény betett a csoportnak, amelynek tagjai - ahogy ilyenkor lenni szok - nem eltűntek, átalakultak.

3) Új PULO. A hanyatlófélben lévő anyaszervezetbőt 1995-ben vált ki, Arrong Moo Reng és Hayi Abdul Rahman Bazo irányításával. Ennek Fegyveres Erők Tanácsa nevű szervezete már több csoport munkáját koordinálta.

Ilyen volt
- Saly Ta-loh Bueyor Csoport , tevékenységi területe Narathiwat,
- Maso Dayeh Csoport, Yala,
- Ma-ae Tohpien Csoport, Pattani, Yala, Narathiwat.

Akcióik ugyancsak maláj földről indultak; egészen az említett '98-az egyezményig, amikor számos vezetőjük a sitten, illetve a temetőben kötött ki.

4) Bersatu. Annyi, mint "szolidaritás". E csoport a nyolcvanas évektől létezett, nekik is a kilencvenes évek hozta a (záró) fordulatot.

A második korszak (1998-2004). Mondjuk így: a rövid átmenet. Egy majdnem kegyelmi állapot.

(Érdekes, a kilencvenes évek, különösen annak második fele egy furcsa pozitív várakozással - és részben progresszív cselekedetekkel - teli korszak volt szerte az iszlám világban. Ebbe az állapotba rontott bele - a hosszú távú fejlemények mutatják - végzetesen szeptember 11. Ez jóval súlyosabb endogén következményeket indukált az iszlám világban, mint ahogy azt saját szférájában a Nyugat érezte. Ennek kifejtése hosszabb helyet igényel; majd egyszer.)

A thai kormány létrehozott egy, a Déllel foglalkozó szervezetet (Southern Border Provinces Administrativ Centre/SBPAC), amely tagjainak meg kellett tanulniuk - többek között - a helyi nyelvet (jawi). Megkezdődött jelentős infrastrukturális beruházások eszközlése az ezen a téren (is) elmaradott Délen, elsősorban a városokban (Yala, Pattani, Narathiwat).

Thaksin miniszterelnökhöz - a történelmi előzmények ellenére - Délen nagy reményeket fűztek.

Amelyek nem tartottak sokáig.

XXX

A harmadik szakasz (2004-től napjainkig).

Már szanat al-kāritha, a katasztrófa évében megkezdődött a dolgok rosszra fordulása. 2001 végén egy jól összehangolt akcióban Pattani, Yala és Narathiwat területén öt rendőr esett áldozatul. 2002-ben már 75 fegyveres összecsapás történt szeparatista iszlamista fegyveresek és a kormányerők között. Egy évre rá 112, a következő évben pedig elszabadult a pokol.

Ekkor esett meg a Krue Se-i incidens is. 2007-ig majdnem nyolcezer összecsapásban két és fél ezren haltak meg. A kormány 24000 fős fegyveres kontingens vezényelt Délre, köztük 10000 a thai királyi rendőrség (RTP) kötelékeiből érkezett.

(Ez a nagyságrend ma is jelen van. Minden település gyakorlatilag megszállt zónának tetszik, százméterenként vannak ellenőrző pontok - a félreeső falvakban is. A települések kivezető útjain néhol harckocsikkal megerősített check pointok vannak. Olyan érzése volt az embernek, mintha egy Latin-Amerikában játszódó B-movie díszletei közé került volna. Azzal együtt, hogy érződik, itt minden vérre megy.)

Emellett 8000 fős paramilitáris erő segítette/segíti a kormányerőket. Meg állandó, 2200 fős úgynevezett falusi őrség (Or Sor) meg 64200 (!) tagú időszakos önkéntesek (Chor Ror Bor) serege.

Ezzel együtt másfél évtizede nem sikerült felszámolni az itteni mozgalmakat. Merthogy a gazdasági mozgatórugók (fejlesztés-hiány), a társadalmi ösztönzők (valós kilépés a meddő nacionalista politikai vonalból) folyamatosan újratermelik a problémát. S ez utóbbi érában már korántsem csak a maláj szeparatizmus kihívásaival kell szembenéznie a kormánynak. A radikális iszlám is fontos szereplőjévé vált a játszmának.

Néhány mai szereplőről.

1) Nemzeti Forradalmi Front (Barisan Revolusi Nasional - BRN). A legerősebb szervezet, több tízezer taggal (vagy inkább: potenciális támogatóval; saját forrásaik 2000000-ről beszélnek, ami kétségtelenül túlzás). Az ezredfordulótól BRN-Coordinasi néven a szecesszió legkeményebb követelője volt. Míg a szervezet kezdetben, az Abdul Karim Hassan-féle időkben erősen a korszellemet jellemző pán-arabizmus helyi változatát, a már említett pán-maláj eszméket vitte, az ezredforduló utánra a BRN-C már szalafita vonalat mutatott. Soraikban immár Afganisztánt megjárt veteránok jelentek meg, ami nem sok jót jelentett. Katonai szárnya, a Pattani Függetlenségi Harcosok ( Pejuang Kemerdekaan Patani), napjainkban is akcióznak.

2) Pattani Iszlám Mudzsáhid Szervezet (Gerakan Mujahidin Islam Patani - GMIP). Ez már nagy pályás radikális iszlamista szereplő, hátterében a Terengganu tartományban aktív Maláj Mudzsáhid Szervezettel ( Kumpulan Mujahidin Malaysia), amely révén a térség fő-iszlamista mumusával, a Jemaat Islamiyah-val is kapcsolatban áll. S ezáltal az al-Qāida-franchise része.

3) A Kis Rohamcsapatok/Járőrök (Runda Kumpulan Kecil - RKK) jámbor nevű dzsihádista csoport néhány ezres tagsága túlnyomórészt Indonéziában treníroztatik és mindhárom muszlim többségű tartományban (Pattani, Yala, Narathiwat) aktív.

4) Pattani Iszlám Felszabadítási Front ( Barisan Islam Pembebasan Patani). Régi motorosok, már a múlt század negyvenes évei óta léteznek - malajziai (Kelantan) háttérrel és bázissal. Maláj politikai pártok támogatását is élvezik, vélhetően nem örömére a bangkoki kormányzatnak.

5) Pattani Egyesült Felszabadítási Szervezet (Pertubuhan Pembebasan Bersatu Patani - PULO). Róluk már az előzőekben volt szó.

A katonai jelenlét nem véletlen. A fegyveres összecsapások folyamatosak. Ide biggyesztem az idén májusi "termést".

6. Útmenti bombatámadás rendőrjárőr ellen. Egy tiszt megsérült.
9. Két bomba robbant Pattani egyik bevásárlóközpontjánál. (Saját szemmel láthattam, itt most minden autót megtükröznek.)
22. Robbantás a bangkoki katonai kórháznál, 20 sebesült.
23. Két katonát merénylők agyonlőttek az ország déli részén.

A végére: amikor anno Bejrútban Pattaniról meg általában Dél-Thaiföldről beszélgettem hallgatótársammal, a probléma még alapvetően "nemzeti jellegű" volt. Az azóta eltelt két évtizedben az addig is létező, de jóval kisebb fontosságú tényező, az iszlamizmus átvette a domináns szerepet a probléma jellegét illetően. Súlyos károkat okozva.

XXX

(A téma régóta foglalkoztatott - mondhatni, amióta sokat beszélgettem idevalósi szobatársammal a libanoni kollégiumban. Úgy gondoltam, a legjobb lesz in situ írni róla. Türelmes voltam, így lett.

Még annyit. Ez a hosszadalmas történet több tanulsággal szolgál. Itt nem is annyira egy másik - domináns "állam" - vallás, hanem a nacionalizmus az, amely radikalizál, de minimum diszkomfortossá tesz egy olyan vallási közösséget, amely a régióban éppen hogy bizonyítékát adta/adja annak, hogy

1) korántsem őskonzervatív és modernizáció-ellenes.
2) Ellenkezőleg: össze tudja kapcsolni a modernitást a vallási törvényekkel és hagyományokkal.
3) Történelmi tapasztalataiból merítve együtt tud élni más vallásokkal.
4) Mindez igaz olyan országokra, ahol elsöprő többségben van (Indonézia, Brunei) és olyanokban is, ahol csak abszolút többségben vagy kisebbségben (Malajzia, Szingapúr).

Természetesen a kép nem ilyen egyszerű, nem fekete-fehér. Konfliktusok léteznek, nem kis számban, s tesznek is a megoldásukért. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy az iszlám világ teljes népességének több, mint ötödét (háromszázmillió embert) adó délkelet-ázsiai iszlám - amely maga is heterogén, összetett és bonyolult - általánosságban a legsikeresebb válaszokat adta mindeddig a modernitás kihívásaira.

Valós válaszokat, nem olyanokat, mint a purista vallási háttérrel látványos Potyemkin-gazdaságokat építő, világot ámító és egyre több helyen mainstream szerepre törő öbölbeliek.

Ők még errefelé is rombolhatnak.

1 komment
Címkék: iszlám thaiföld

A bejegyzés trackback címe:

http://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr7512740240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kazsiafigyelo 2017.08.21. 17:36:17

Érdekes írás, köszönöm, lényegében magyar nyelven senki nem publikál ilyen részletesen a délkelet-ázsiai iszlámról. Az első kérdésem az lenne, hogy az alapvetően az elesetteket támogató, ha úgy tetszik establishment ellenes Thaksim miért alkalmazott ilyen kemény lépéseket? A miniszterelnök fő bázisa elvileg az elhanyagolt észak volt, az lehet tudni, hogy jelenleg (és akkor) mennyiben támogatják a déliek, vannak kapcsolatban vele, (mint szintúgy elhanyagolt régió) a thai ellenzéket (akik szemben állnak a monarchista-militarista rendszerrel)? Köszönöm válaszát a korábbi bejegyzésemre.