Aćif Hadžiahmetović személyével zártam az előző történelmi visszatekintést. A kollaboráns helynököt a Szandzsákba 1944-ben bevonuló Tito-partizánok a következő évben kivégezték. A vidékre pedig egy egészen különleges - és, miként utóbb kiderült - átmeneti időszak köszöntött.
A 3. Proletár Szandzsák Brigád már évek óta harcolt a titóista partizánok soraiban, s vezetősége kezdettől fogva szorgalmazta, hogy az egykori Novi Pazar-i szandzsák autonómiát kapjon a háború Aćif Hadžiahmetovićot. '44-re már több száz szandzsáki küzdött a partizánokkal együtt Peko Dapcević vezetésével.
1944 novemberétől 1945 márciusáig létezett a Szandzsák -Titóék bevezette - autonómiája (mint oblast). Az új vezetés deklarálta a férfiak és nők valamint a vallások egyenjogúságát. Az oblast élére Muhamed Hadzismajlović került, mint első és mint hamarosan kiderült, egyetlen elnök. (Ez az autonómia-gondolat aztán a kilencvenes évektől újjáéledve napjainkig programja néhány helyi politikai formációnak.)
Amint azonban véget értek a harcok, győzött a mindig is létező szerb nacionalista törekvés a muszlimok visszaszorítására. A Szandzsák szerbiai részét két oblastra osztották Užice és Kragujevac központokkal, ügyelve arra, hogy a szerbek minél jobban érvényesíthessék érdekeiket a muszlim lakosság ellenében. Közben a kommunista jugoszláv titkosszolgálat (UDBA) behálózta a régiót, s befolyása különösen megerősödött, amikor vezetője, Aleksandar Ranković Titó helyettese lett 1961-ben
Amikor ő lelépett a színről (1963) valamelyest "kettős hatalom" alakult ki a Szandzsák opštináiban (mondjuk, járásaiban). A helyi kommunista pártvezető szinte mindig szerb, míg a városvezető tanácselnök bosnyák/muszlim volt.
A kommunista hatalom nagy arányú társadalmi fejlődést (elsősorban a közoktatás terén) és erőltetett iparfejlesztést hozott. 1948-ban nyílt az első textilgyár, ahova egyébként nem volt elég jelentkező, mert a tradicionális muszlim családokban akkor a nő gyári munkavállalása majdhogynem prostitúcióval ért fel. (A férfiaknak ugyanakkor derogált női állásokba lépni.)
Mindenesetre a hatvanas évek második fele és a hetvenes évek a fejlődés és stabilitás korszaka volt a Szandzsák társadalma számára (is). Az állam teljes körű szekularizációja az otthonok falai közé szorította a hitéletet, de a muszlimok számára - kis túlzással - ennél többre nem is volt szükség.
Azért az egymás mellett élésnek voltak széttartó folyamatai. Például a középiskolák elvégzése után a szerbek elsősorban Belgrádban és Nisben folytatták tanulmányaikat, míg a bosnyákok Szarajevó, majd később Prishtina felé vették az irányt. És egész Jugoszlávia-szerte itt volt a legalacsonyabb a vallások közötti házasságkötések aránya.
Aztán ami a Ranković-féle ultranacionalista vonalat felélesztő Milošević-érában következett s a boszniai háborúban kulminált, magyarázza: miért van máig oly sok szandzsáki lakóház nappalijának falán a Kurszíj-ája mellett a Generalissimus fényképe
Na, ez is hosszúra és szárazra sikeredett. Pihentetőnek itt egy kép a Golijából.