Aztán még annak a napnak az augusztusi napnak a történéseihez tartozik, hogy a lopás után a Forum mellett szédelegve néhány albán frontális letámadással ellopta csaknem minden maradék pénzemet.

Csudás nap volt! Sohasem feledtem. És sohasem vetítettem ki ezen eseményt az albán népre, mint olyanra. A legjobbak közé tartoznak. (Mint egyébként mindenki.) Aki nem járt Albániában, Koszovóban és egyéb albán szállásterületen, nem tudhatja, miről beszélek.

Visszatérve a no go-zónákhoz, nincs új a nap alatt. Voltak ilyenek már negyed százada, ötven, száz éve. Sőt, ha figyelmesen tanulmányozzuk a történelmet, láthatnánk, amióta urbanizáció létezik, van a városi településformának olyan szegmense, ahol valamiért nem érvényesül maradéktalanul az államhatalom szuverenitása. Tetszik, nem tetszik mindig volt ilyen. Akár szociális, akár etnikai, akár vallási alapon.

Az Örök Városban például már az ókorban létezett. A Trasteverén. Meg később is. És olvassunk csak rendőrségi híreket az OSZK-ban még fellelhető századfordulós hírlapokban a korabeli budapesti viszonyokról.

Itt, a pályaudvar délkeleti szegletében - én - szinte már otthon érzem magam. Hindi és pakisztáni éttermek, boltok, a szállásul szolgáló bérház utcájában két iszlám kulturális centrum, halál-hentes. A carabineri csak a főúton mozog és igazoltat, de bent nyugodalmasan kommunikál mindenki egymással s a megfelelően közelítő outsiderekkel is. Jó a kaja. De az esti visszatértünkkor látom: hálnak az uccán.

A problémát koránt sem akarnám elbagatellizálni. Óriási kihívás ez, de nem új. És az elkülönülés mai profiljára kihegyezni sem szerencsés.

Este nyert a Róma - kiváló meccsen a Lyon ellen. Nem jutott tovább, de állva halt meg. S a lelátón volt a franciák elküldése az anyjukba, meg volt huhogás. A nacionalizmus (no, meg a rasszizmus) - félek - жил, жив, будет жить.

Pedig jó érzéssel is rekedtre lehet szurkolni egy mérkőzést. Nekem most nincs hangom.

És ennyi nehéz gondolat után egy békéltető fotó.