iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Görög turisták

2017. február 13. 05:03 - politics&islam

 

2006-ban a születésnapomat Asszuánban ünnepeltem. Már többször említettem, hogy a városból elénk táruló nyugati Nílus-parti látkép számomra a legkedvemrevalóbbak közé tartozik (ha nem „a legesleg”) a világon. Szóval, bucskáztam a homokon, az Aga Khán-mauzóleumnál, sokadszor Elefantiné-szigetén az egykori zsidó kolónia romjai között. És kirándultam, mint mindig, a Simeon-kolostorhoz, Abu Szimbelbe, Philae-szigetére s a gátakhoz.

Ez utóbbi kiránduláson a kisbusszal melletem utazott egy fiú. Göndör haj, mediterrán bőr, laza szerelés. Görögként mutatkozott be. Ez már sokat mondott, találkoztam már a fáraók földjén ilyen görög turistával. A kép akkor teljesedett ki, amikor a Philae-re vivő csónakban dúdolt. Egy, a hatnapos háborúhoz köthető izraeli katonadalt. Ekkor már több mint negyed százada volt (hideg) béke Egyiptom és Izrael között, de a szomszédból szólóban érkező turisták továbbra is jobbnak látták inkognitóban utazni.

Dúdolásáról egy másik dal jut(ott) az eszembe. Amit Asszuántól északra hatvan kilométerre, Qom Ombóban az annus mirabilis ’89 nyarán kopt vendéglátóink lakásában halottam. Néztünk egy 1973-ban játszódó egyiptomi filmet. Ott is katonák vonultak, ezúttal a ramadani (Jom Kippur-i) háborúban. És énekeltek. Arab katonadalt. A család pedig fényes szemmel nézte a jelenetet. Azt hiszem az államukhoz való lojalitást nehezebb lett volna jobban kifejezni. Azzal együtt, hogy aznap meghajigáltak minket a város muszlim negyedében a piacon. És azzal, hogy az egyiptomi alkotmány kimondja ugyan valamennyi állampolgár jogegyenlőségét, az „egyes állatok egyenlőbbek a többeknél”-elv máig érvényesül a fáraók földjén. Amely elv mindenekelőtt a koptokat sújtja.

Éppen az említett békekötés idején került a legmagasabb állami posztra egy kopt (ráadásul anyai ágon zsidó felmenőkkel), nevezetesen Butrusz Butrusz Ghálí/Boutros Boutros-Ghali, a későbbi ENSZ-főtitkár. Annak idején „sima” miniszter még ő sem lehetett, hivatalosan külügyi államminiszterként tevékenykedhetett. Számos pozíció továbbra is zárva van a nem muszlim állampolgárok előtt.

Viszont mostantól fizetett szabadságot, amennyiben zarándoklatra mennek Jeruzsálembe és más keresztény szent helyekre. Február 4-én az egyiptomi alkotmánybíróság által hozott határozat szerint az egyenlőség elve alapján kapják a keresztény állampolgárok ezt a jogot, miként a mekkai zarándoklatot tevő muszlimok.

Miként a keresztény ünnepekre biztosított fizetett szabadság kérdése, ez a döntés természetesen azonnal hatalmas vitát váltott ki. Az adok-kapokban van egy kis érdekesség.

Nevezetesen a kopt egyház hivatalos álláspontja. Amely kvázi megtiltja híveinek a jeruzsálemi, betlehemi stb. zarándoklatot, minthogy úgy tekinti, hogy Izrael megszállva tartja a jeruzsálemi szent helyeket s koptok látogatását  a palesztin állam létrejöttéhez köti.

Akkor most ki kapja a fizetett szabadságot?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr1912250592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása