iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Kormányalakítás

2016. november 13. 06:03 - politics&islam

 

Libanonban az is mindig vicces. Illetve nézhetjük annak is. Bár leginkább mindenki (aki hűsöl, kávézik vagy fázik a cédrusok árnyékában) komolytalannak tartja. Mondom: a legfontosabb, hogy ki nyeri az aktuális televíziós agymosó-vetélkedőt. Esetleg, hogy melyik felekezet csapata áll a tabella első helyén. Valamennyi sportágban.

A nagy Ausgleich-nek köszönhetően az már világos, hogy Szaad al-Dín al-Harírí lesz a miniszterelnök. És az is, hogy 30 tagú „nemzeti kormány” lesz, amibe minden belefér, az emígy definiálhatatlan „kormányerők” és az „ellenzék” képviselői is. Azaz „libanoniul” az iráni vonal (Hezbollah&Co.) illetve a nyugatos/szaúdi társaság (ez csak errefelé nem contadictio in adiecto).

Ami a szunnita, síita vagy drúz miniszterjelölteket illeti, nincs is különösebb vita. Annál inkább a keresztény potentátok személye körül. Amúgy a legrosszabb demográfiai mutatókkal bíró keresztény közösség valahol érzékeli, hogy közel a vég. Kis túlzással, bár az általam is sokszor hivatkozott Kamál Díb könyvben (Az öreg híd) mindez tűpontosan van megfogalmazva. Mármint az, hogy a libanoni keresztények (egyébiránt a velük szervesülő szíriaiak is – bár mostanság más környezeti tényezők miatt) lassan elveszítik befolyásukat az ország politikai és egyre inkább gazdasági életében; sőt Díb véleménye szerint ebben az évszázadban cakk-pakk kihalnak/vándorolnak a térségben/ből. (S előtte, meggyőződésem szerint, valamiféle lelkiismeret-furdalás miatt még megdobják Nobel-díjjal Adonist, e – szír-libanoni – közösség irodalmi leképeződését.)

Most olybá tűnik, kimarad a „harmincak kormányából” a hagyományos maronita családi vállalkozás, az Amín al-Dzsemajjil/Gemayel ex-elnök által vezetett, „nyugatos” Libanoni Falangista/Katáib Párt (حزب الكتائب اللبنانية‎‎) és a Szíria-szövetséges Szulajmán Frandzsíja/Frangie-vezette al-Marada Irányzat (تيار المردة‎‎). Ez a két formáció – bár a politikai paletta két oldalán helyezkedik el – nem vett részt Harírí miniszterelnöki szavazásánál a parlamentben. Esetleges kormányból való kimaradásuk azonban sokkal komolyabb háttér-okok miatt valószínűsíthető.

A kormány keresztény minisztereinek kiválasztásáról folyó tárgyalásokat az újdonsült köztársasági elnök, Michel Aún/Aoun-féle Szabad Hazafias Irányzat (التيار الوطني الحر) jelenlegi vezetője, Dzsibrán Bászil/Gibran Bassel és az Aounhoz hasonlóan homo novus (s ráadásul a „háborús újelit” tagja) Szamír Dzsadzsa/Semir Geagea irányította Libanoni Erők (القوات اللبنانية‎‎) folytatták le. S mindjárt ki is golyózták a két legjelentősebb riválist, a Gemayel-családot s az elnöki székre ugyancsak aspiráló és arról a jövőben sem lemondó Frangiet.

A Szíria-vonalat képviselő Aoun ugyanis már látja is az utódját: nevezett Bassel egyben a veje is. Az ő legerősebb egyazon táborbeli riválisa az Aszad-családhoz ezer szállal kötődő Frangie lehetne. Az „ellenzéki ” vezér Geagea meg magát szeretné látni majdan a baabdai elnöki palotában, nem az ősrivális Gemayel-család valamely ifjú titánját. Egyszóval megy a kiszorítósdi – hat évvel a következő elnökválasztás előtt.

Kicsit az egész olyan, mint Karthágóban: a két suffet, „bíró/király” rivalizált és váltogatta egymást az állam csúcsán, miközben a tényleges hatalom a gerousia kezében volt. A vének tanácsát, ez esetben a parlamentet már a muszlimok (s egyre inkább a síiták) birtokolják. A gyengülő keresztény közösség vezetői meg küzdenek a mind szimbolikusabb elnöki posztért. Azért az egy suffeti székért. A hasonlat – mondanák a libanoniak – nem véletlen: a pun birodalom is „libanoni” volt. Tudjuk: Karthágót a legendák szerint Kr.e. 814-ben a föníciaiak alapították. (Meg egyébként is : mindenki libanoni volt.)

Tehát a főszereplők már most helyezkednek. Addig azonban még sok víz folyik majd le a Litanin, az Orontészen meg a vízelvezetés megoldatlanságai miatt a téli esőzések idején folyókká duzzadó bejrúti utcákon. Amikor 2022-ben Aoun mandátuma lejár, elölről kezdődik (?) az egész választási hercehurca.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr2411950345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása