(Az alábbi bejegyzést augusztus 27-én írtam a Facebookon.)
Az lesz itt három nap múlva. Az ötvenkilencedik. 1957. augusztus 31-én a most tőlem úgy száz méterre lévő Merdeka téren lehúzták a Union Jacket és felvonták a (félholdas-egy)csillagos-sávos nemzeti lobogót. Pedig akkor még nem is jött létre az, amit ma Malajziának hívunk.
Az ország születése hosszadalmas, nehéz folyamat volt, aminek a végeredménye - túl azon, hogy akkoriban sem tetszett mindenkinek - most is ébreszt kételyeket és kérdéseket.
Amikor száz éve érlelődni kezdett egy független és egységes maláj állam gondolata, a jelenleg Malajziát alkotó területek nagyon különböző közjogi státusban voltak.
A félszigeten négy szultanátus (Selangor, Negeri Sembilan, Pahang és Perak) az 1895-ös szerződést követően, mint Federated Malay States brit kormányzó felügyelete alatt működtek.
Négy további északi szultanátus (Perlis, Kedah, Terengganu és Kelantan, azaz az Unfederated Malay States) sziámi (ma Thaiföld) felügyelet alatt voltak, s csak 1909-től került az élükre brit kormányzó.
Emellett Melaka és Johor többé-kevésbé önálló utakon járt, Szingapúr brit koronagyarmat lett, Brunei protektorátus volt, Sarawak 1946-ig a Fehér Rádzsák birodalma, majd brit koronagyarmat, Sabah meg a brit North Borneo Company tulajdona.
Ezt a konglomerátumot, melyet a maláj világ kiterjedésével azonosított - a maláj politikai elit - igyekeztek egyesíteni.
Regionális viszonylatban ennek gyakorlatilag senki sem örült. Kína a Délkínai-tenger zónáját saját befolyási övezetének tekintette (bár a II.VH. után éppen belső problémái voltak: Maóék meneteltek a hatalomba). Ezzel együtt Kína mindig is ellenérzéssel viseltetett egy egységes maláj állammal szemben.
A maláj vezetésnek is háthideg-futkosást okozott a kommunistává lett pekingi vezetés. Szingapúr 1965-ös "elengedésének" azonban prózaibb demográfiai oka volt: ha a városállam megmarad az időközben létrejövő maláj államszövetségben, annak idején a kínaiak létszáma megelőzte volna a maláj etnikumét.
Brunei - tudjuk - az olaj miatt maradt ki. De a borneóiak amúgy is ódzkodtak. A helyi népek (ibanok, melanauk, kayanok stb.) nem látták előnyét a csatlakozásnak. A hosszas tárgyalások eredményeképpen Sarawak és Észak-Borneó (ma Sabah) széles körű autonómia-jogokkal bír. Hogy mást ne mondjak, belső határa van e tartományoknak Malajzia többi része felé: a malájoknak is útlevél/okmányellenőrzésen kell átesniük a be- és kiutazás során.
A szomszédok pedig ugyancsak ellenezték egy egységes Malajzia létrejöttét. Indonézia maga szeretett volna lenni az első számú regionális hatalom a térségben. Borneó északi részét pedig igazán nem akarta "adni". Csatonázott is oda Sukarno kommunista gerillákat, véres háborút indukálva a szigeten. Az indonéz vezetésnek később az sem tetszett, hogy az iszlám profil kidomborításával Malajzia a térség muszlimjai számára más utat szándékozott mutatni (aktívabb jelenlétet az Iszlám Ligában) az indonéz harmadik-utasság programjával ellentétben.
A Fülöp-szigeteknek Sabahra fájt a foga, ott is leírtak pár kört a vezetők, amíg elfogadott lett a status quo.
Mutasson fel tehát bármilyen akrobatikus ugrást a maláj kistigris, nemzetközi viszonylatban vannak konfliktusai. (És tőle is félnek. Brunei és Szingapúr gyakorlatilag. Ez utóbbi arra trenírozza a hadseregét - egyébiránt Izraellel való együttműködésben -, hogy meg tudjon hiúsítani egy esetleges maláj offenzívát.)
Persze ennek jelenleg minimális a realitása. De a Malaka-szorosban gyakrak változnak a tengetáramlások.
P.s. Majd az utazás el- s a magam leültével szándékozom egy hosszabb eszmefuttatást megereszteni a blogomon a maláj helyzetről, s különösen az iszlám irányzatainak itteni állapotáról. Mert a mecsetekben folytatott eszmecserék mellett nem csak hitvány, pihentető-agylúgozó könyveket volt szerencsém végigolvasni, hanem - szépirodalom mellett (itt és most Péterfy és Dragomán) - izgalmas történelmi, vallási és szociológiai munkákat is Malajziáról, a térségről és az iszlámról. Szóval - reményeim szerint - ebben a témában még referálok.
S hogy a nagy nemzet-népi-vallási-kultúrális sokszínű békés egymás mellett élés mögött micsoda feszültségek húzódnak, arra példa - túl az út során folytatott beszélgetéseken - egy ma délelőtti esemény.
A Merdeka tér mellett ma pár százan szevezett demonstrációt tartottak, FüggNap-i témában, ellenzéki stílben, kicsit erős iszlám felhanggal. Látszott a mind több összegyülekező rendőr arcán a feszültséget: csoportosulás van. Két óra elteltével legalább ezer (!) rendfenntartó volt jelen. Lám, az independensz déj olyan fóbiát vált ki errefelé, mint anno a Kádár-érában március 15-e. Nem ragozom (csatolok pár képet).
Van itt valamiféle parázs a hamu alatt.
