Ahol még nem épült gyár (amilyen tempóban folyik a vidék további brutális indusztrializációja, attól lehet tartani, hogy előbb-utóbb mindenütt lesz valamilyen üzem), ott rizsföldek és pálmaültetvények szerteszét.

És a mindenütt jelen lévő szemét.

Út mellett, árokban, települések határán - s nem csak ott. Lehangoló.

A kerékpár egyébként a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a terepen lévő-megbújó szemetet szemrevételezhessük. Olyannyira megemeli a megfigyelő szemmagasságát s ezáltal kitágítja a horizontot, mint egykor őseinknek a két lábon figyelés a magas szavannai fűben.

(Azért nem kell tízezer kilométerre jönni, hogy az ember a kerékpár-nyeregből keseredjen el az út menti szemét mennyisége láttán. Tessék célirányos figyelemmel biciklizni otthon. És ne áltassuk magunkat, hogy az csak egyes, úgymond elmaradott régiók sajátja. Csak az elmúlt hónapokból tudok példákat mondani Szombathely-Bucsu, Szeged-Hódmezővásárhely, Szentendre-Dobogókő vagy Gyöngyös-Kékestető viszonylatában. És ezeken az útvonalakon is láttam az útszéli szemétkomponens "specifica hungaricá"-ját, kidobott, törött vécécsészét.)

Végül megint az őslakosok dobtak fel: Orang-Asli falvak a Carey-szigeten. Itt hagyományosan pálmafáznak - és nem a hollókői módon játszák az autentikus népi kultúrát.

Újra csak: éljenek ők.