Felfigyelt rájuk az "induljunk hát messzi tájakra és hozzuk el azt, ami ott van" nagy volumenű európai projekt egyik első motorja, Tengerész Henrik. Öt éve jártam a lakóhelyén, s a Capo de Saõ Vicente végében állva én is a hivogató óceánt néztem, ott, ahol a nagy kanyarulatban anno a keredkedők is mozogtak. Csodálatos, hivogató látvány volt, s miután rettenetes ellenszélben kitekertem, annyi endorfin szabadulhatott fel bennem, hogy még a hadd-ne-írjam-le-milyen turisták sem zavartak, akik a fok szélén álló lakókocsi előtt fényképészkedtek. Az alábbi felirat alatt: Der letzte Bratwurst vor Amerika.

Elkalandoztam. Napkeletről természetesen Kína figyelt; sőt a malakkai szultánok hatalomra kerülésèt gyakorlatilag a Ming-dinasztia finanszírozta. Melakában háromszor is megfordult Cseng Ho admirális, a - mondjuk így: Kolombusz előtti évtizedek - legnagyobb hajósa. (Van róla egy köny, ha jól emlékszem 1421 a címe és egy Gavin Menzies nevű nyugalmazott haditengerész ezredes írta. Hatásvadász egy mű, azt bizonygatja, hogy a nevezett kínai California partjainál is járt. Nekem az ilyen történésszé avanzsált katonák sosem tetszettek, föleg persze, ha közép- vagy ókori témában irogattak. Mindegy. Elkaland.)

Ez a Cseng Ho egyébként hui, azaz muszlim dungan volt Kelet-Turkesztánból. A konyhájuk csodás, kipróbálhattam Kirgisztánban. Ott a dunganszkaja kuhnyja a legjobb - még a kirgizek szerint is. (Megint elkal.)

Melakáról meg nem sok szó esett. Majd holnap.

Most néhány kèp - érzékeltetőleg, mi jött a szultanátus bukása után. Portugál erőd, hollandus és angol templom és végül egy maláj mecset.