A felvilágosodás idején voltak ilyen hosszú, még a művek tartalmánál is informatívabb címek.

Mindenesetre most a macedón határ túloldaláról. Újra Prizrenben.

Volt az ezt megelőző századelőn egy jó tollú író, újságíró, mozgalmár, életművész. Rendkívül fineszes bolseviki volt, s mint ilyen igencsak tudott élni. (Miként az elvtársai. Kedvencem az a fénykép, amelyen víg emigránsok koszorújában sakkozik Uljanov Alexandr Bogdanovval Gorkij házának teraszán (kertjében?) - Capri szigetén. Lenyűgöző. Amíg haza nem mentek meghülyülni, ölni és/vagy megöletni magukat, magas szinten űzték a nemzetközi naplopást.) Hősünk is ezt tette, majd hazatérvén orosz honba politizált, mígnem Józsi bácsi ösztökélésére újra útra kelt, hogy végül a kiváló klímájú Mexikóban egy jégcsákány hermájaként végezze be változatos pályafutását.

Nevezett Lev Davidovics Trockij újságírókènt fordult meg Prizrenben, éppen az első VH próbájának bizonyult Balkán háborúk idején. Ő írta le, miként irtották a bevonuló szerb-montenegrói seregek az albán lakosokat.

Ez az izmozás a két nép között évszázadok óta tart. Most az albánok vannak nyeregben. S ennek megfelelően egynémely ortodox templomok vannak jelenleg lerombolt állapotban.

A várostól délre húzódik Dragash körzete. (Koszovó térképén ez az a kis féregnyúlvány délnyugaton, Albánia és Macedónia közé ékelve.) Itt élnek a goranok, a szláv nyelvű koszovói muszlimok. Akiket etnikai hovatartozásuk miatt nem igazán kedvelnek albán hittestvéreik. A nacionalizmus felülírja a közös hitet. Ez errefelé igencsak általános.

Bejártam a goran vidéket, néhány gyors benyomás.

A prizreni medencétől ezer méteres hegyláncokkal elzárt völgy északi, Dragash környéki zónájában még az albánok vannak többségben. Az izgalmasabb déli fertály viszont goran többségű. Itt olyan szláv nevű falvak találhatók - sokszor kétezer méteres magasságban -, mint Trebište, Rastelica vagy Brod.

Onnan lehet megbizonyosodni a település etnikai hovatartozásáról, hogy a kétnyelvű helységnévtáblán ki van satírozva a nem kívánt rész.

A goranok (számuk Koszovóban 10000 főre tehető) származása- mint az a Balkánon megszokott - igencsak kérdéses. Az albánok kripto-szerbeknek tartják őket, a macedónok, akik a határ túloldalán élő már említett-meglátogatott torbešeket renegátokként kezelik (s az államilag elismert muszlim szervezetben sem látják őket szívesen), szóval a macedónok a koszovói muszlim goranokat saját vérüknek tartják. A bolgárok meg, kik a torbešeket - no meg az egész macedón népességet - nyugati bolgároknak tekintik, hasonlóan néznek a goranokra is.

Albán barátaim már közvetlenül Bulgária 2007-es EU-csatlakozása után mondták, hogy nagy a helyezkedés a torbešek és goranok környezetében élő albánok között, mert a bolgár kormány bemondásra állampolgárságot ad e két, saját vérnek tartott népcsoport tagjainak.

Mindenesetre kétségtelen, hogy a torbesek és a goranok vidéke összefüggő területet alkot a Radika folyó mentén. Tapasztalhattam; ma Brodból a határig felkapaszkodhattam. A 2700 méteres Titó-csúcs (be szép!) alatt se koszovói, se macedón, se KFOR-erők nem voltak.