A közel-keleti sajtó (a szaúdi kötődésű szunnita, természetesen) ujjong, hogy végre Rijád is belép deklaratíve a terror elleni háborúba. A Szaúd-arábiai állami hírügynökség kedden adott hírt arról, hogy Rijád vezetésével széles körű katonai szövetség jött létre a térséget fenyegető terror elleni közös fellépésre. A szövetség a szaúdi fővárosban hozza létre a szervezet irányítási központját és a vahhábita királyság külügyminisztere, Ádil al-Dzsubajr már arról beszélt, hogy a szövetség akár szárazföldi erőket is küldene a terror– elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) – erői ellen.

A deklaráció szerint a szövetségbe az alábbi 35 ország lépett be:

Az Arab-félszigetről Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Bahrein, Kuvait (soroljuk most e szaúdi közel külföldet ide), Omán és Jemen.

Az Izraellel határos frontországok közül Jordánia, Egyiptom, a Palesztin Hatóság és Libanon.

Az észak-afrikai arab országokból Líbia, Tunézia, Marokkó, Mauritánia, Szudán, Szomália, Dzsibuti.

Nyugat-Afrikából Csád, Mali, Niger, Nigéria, Elefántcsontpart, Benin, Togo, Szenegál, Gabon, Sierra Leone, Guinea.

Ázsiából Pakisztán, Banglades, Malajzia, Maldív-szigetek.

Plusz a Comore-szigetek.

És Törökország.

A közlemény még „további tíz támogató országról” beszél, köztük Indonéziáról.

Szaúd-Arábia hosszú évek (évtizedek) óta lenne a térség első számú középhatalma (minimum) és az iszlám világ első számú politikai-vallási vezetője. Az efféle lépések is erre mutatnak. A nagy csinnadrattával beharangozott szövetség – túl azon, hogy „megalakulása felett” igazából csak Rijádban gyújtottak örömtüzeket, a többi tagország meg nemigen tudja, mi ez – további kérdéseket vet fel, gyengítve a kezdeményezés jövőbeli realitását.

Ha most átlépünk olyan apró kérdéseket, hogy mi szerepük lesz a szervezetben – a szaúdi pénzügyi támogatások felvételén és a Rijád által megkövetelt pregnánsabb Irán-ellenes politikai álláspont képviseletén túl – az afrikai államoknak, három részt vevő országgal kapcsolatban az is felmerül, az adott szétesett politikai struktúrából éppen kivel szövetkezett Szaúd-Arábia. A jelenleg bukott államoknak tekinthető Líbia és Szomália esetén ez egyezmény és szövetség igen zavarosnak hat.

De hasonlóan komoly kérdést vet fel a pénzügyi befolyása révén regionálisan már megkerülhetetlen Libanon részvétele is. Ahol – bár ezen a botrányon asszem egyetlen libanoni sem csodálkozik – kiverte a biztosítékot a katonai szövetségben való részvétel híre, miután a legmagasabb szintű politikai vezetők és miniszterek is a sajtóból tudták meg a hírt. Miként a külügyminiszter is. S máris felsorakozott a barikád két oldalára a két politikai oldal (a Szaúd-Arábia és Nyugat-fanok vs Irán-szövetségesek). A Szaad al-Harírí által támogatott részvételről a Hezbollah-szövetségesi rendszerbe tartozó Dzsibrán Bászil (Szabad Hazafias Mozgalom/التيار الوطني الحر‎) irányította külügy semmit sem tudott, de ugyanígy volt ezzel a kormány nagyobbik része. A ügy most ott áll, hogy Tammám Szalám miniszterelnök magára vállalta a szövetségben való részvételről szóló döntés teljes felelősségét. Ezzel persze semmi sem oldódott meg. Legfeljebb a kétely növekedett a Rijád által gründolni szándékozott szövetség további tagjainak valósinak tekinthető részvételéről.

S hogy ebben a szaúdi rendezés alatt álló filmben hajlandó lenne-e valamiféle mellékszerepet eljátszani Törökország, ugyancsak fölöttébb kétséges. Ankara a maga filmjét forgatja, saját színes szereplőgárdával, amelyben állami erőszakszervezetei mellett játszanak még a szír szekuláris és szoftiszlamista ellenzéki erők, a kurdok, de még az Iszlám Állam csapatai is.

A harminötök szövetsége inkább egyfajta szaúdi álomnak (és pusztán a külvilág felé kommunikált politikai érvnek) tűnik.