iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Mínuszos egy sebesülésről

2015. november 28. 14:21 - politics&islam

 

A sziraki háború egyik fő koordinátora sebesüléséről érkeztek hírek. Már a szíriai kormánymédia is megerősítette, hogy - közlésük szerint: könnyebb - sérülést szenvedett Qászim Szolejmání, a Jeruzsálem Brigád (فيلق القدس) valamint a térségben működő valamennyi iráni és vele szövetséges erők legfőbb irányítója és koordinátora. (A legújabb információk szerint sebesülése súlyosabb: srapnelszilánkok találták el a fejét és két életmentő műtéten is átesett. Igaz, ezt a hírt egy iráni ellenzéki csoport - a Marjam Redzseví-féle Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa/المجلس الوطني للمقاومة الايرانية közölte.)

Mindenesetre az eset az Aleppó közeli al-Aisz térségében történt, ahol jelenleg a legnagyobb létszámú iráni (Forradalmi Gárda/IRGC/سپاه پاسداران انقلاب اسلامی) egységek állomásoznak. Az irániak legszorosabb szövetségesének, a Hezbollahnak is itt a legjelentősebb tevékenységi területe. Itt szenvedik a legnagyobb veszteségeket; a minap itt érte halálos sérülés a libanoni síita szervezet egyik vezető haditudósítóját, Muhammad Mahmúdot. (A szíriai háborúban eddig 49 újságíró esett áldozatául a harci cselekményeknek.) Dél-Libanonban és a Bekaa-völgyben naponta temetik a Hezbollah elesett harcosait. A szervezet szerint eddig csaknem kétszáz fős veszteséget szenvedtek a szíriai harcokban.

Az esethez annyi fűzhető hozzá, hogy az Aszad-kormány erői, szövetségeseikkel együtt jelenleg erősen az északi frontra koncentrálnak, ahol az aleppói és idlíbi régióban jelentősen megerősödött a Nuszra Front ( جبهة النصرة لأهل الشام) al-Qáida-kirendeltség. Komoly veszélybe került az Idlíbből Dzsiszr al-Sugúr-on át vezető országúton keresztül Latakija/al-Ládzikíja városa és kikötője, amely feletti hegyekben található al-Qardáha, az Aszad-család mauzóleumával. Nem kell bizonygatni, milyen fontos stratégiai és pszichés okokból is a kormány számára a régió biztonságos kézben tartása. (Hogy a latakijai repülőteret is használó orosz légierő jelenlétéről és a törökországi incidens után ide-telepítés alatt álló S-400 légvédelmi rakétarendszerről már ne is beszéljünk.)

A kormány és szövetségesei - orosz légicsapások segítségével - az észak-déli tengely megerősítésére és kiterjesztésére törekszik. Az Hama-Homsz-Damaszkusz vonal (az ellenzék kezén lévő Aleppóval) az ország urbanisztikai tengelye, amelynek északi fele az al-Ghor, azaz az Orontész-folyó (Nahr al-Ászí) völgye a legrégebbi mezőgazdasági termőterülete. Az észak-keleti, al-Hasszaka/Haszake-tartományban húzódó hatalmas termőterületek elvesztése (ezek az Iszlám Állam - IS és a kurd erők kezén vannak) után ezek birtoklása kulcsfontosságú a számukra. A tengerparttal együtt ráadásul az ország mezőgazdasági és ipari kapacitásának jó része is ellenőrzésük alatt marad. Elsősorban ebben segítenek - jelenleg - az oroszok.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr868122502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása