Az Abú Bakr al-Bagdádí nevével fémjelzett politikai alakulatot mind a közel-keleti, mind a nyugati sajtó szereti előszeretettel idézőjelezni. Miként vezetőjének önmagára aggatott címét is. A nyugati média elsősorban lesajnálóan, s a vezető önjelöltségéből adódóan a legitimációt erősen megkérdőjelezve használja a kiegészítő írásjelet. Az iszlám világ sajtójának (és megmondóembereinek) ugyancsak vannak vallásjogi megalapozottságú kételyeik a kalifa hatalmának legitimációját illetően, de ők többet látszanak sejteni a jelenség hosszabb távú veszélyességéből.
A kalifátus kihirdetése ugyanis nemcsak a jelenben látszik súlyos kihívásnak mind a közel-keleti/déli vagy a nyugati/északi világ számára. A névválasztás és államépítés most és pontosan ott, ahol, nem véletlen szándékkal történik - hatása a jövőben még beláthatatlan.
Amióta Mustafa Kemal Atatürk 1924-ben megszüntette a kalifátust, amely néhány vérszegény - elsősorban indiai - kísérlet után úgy is maradt, számos iszlamista mozgalom vezetője aggatott magára hangzatos jelzőket. Hogy csak a legutóbbiakat említsem, Muhammad Umar/Omar (Mulla Omar), a tálibok vezetője, 1996-ban mint az Afganisztáni Iszlám Állam (د افغانستان اسلامي امارات) feje, az egykor szintén a kalifák által viselt, az "igazhívők emírje" (أمير المؤمنين) címet vette fel. A szaúdi uralkodók 1986 óta viselik az ugyancsak történelmi gyökerekkel bíró "a két szent hely őrzője" (خادم الحرمين الشريفين) címet, nemzetközi hatalmi legitimitást követelve maguknak az egész iszlám világban. A legtöbb radikális csoport vezetője a Boko Haramtól Szírián át Irakig előszeretettel nevezi magát amír/emírnek (أمير), ami a közkedvelt cím-aggatások terén még visszafogottságot is sugall.
A kalifátus terminológiához azonban mindezidáig még egyetlen iszlamista vezető sem nyúlt. S hogy éppen most és ott, ahol, nem véletlen.
A helyválasztás nem véletlen. Illetve a hely kínálta a lehetőséget. Az iszlám történelmének legfényesebb időszakában volt ugyanis a kalifátus székhelye Damszkusz (az ommajjádok), majd Bagdad (az abbászídák); az a két főváros, amelyek között ma létrejött az Iszlám Állam (الدولة الإسلامية - IS/IÁ), s amely történetének kezdeti (előzmény-) fázisában még nevében jelezte ambíciói földrajzi korlátait: lásd az Iraki és Levantei Iszlám Állam (الدولة الإسلامية في العراق والشام) elnevezést.
A jelzők nélküli Iszlám Állam azonban a kalifátus 2014 június 29-i kikiáltásával azonban már globális méretű ambíciókat jelez.
Így például valódi, megfogható struktúrán alapuló államépítést. Vagy az eddigi dzsihádista mainstream globális, mellérendelő hálózati szintű rendszerével szemben egy erősen központosított, a létező állami struktúrákból adódóan megfoghatóbb - és ami nem elhanyagolható - a szimpatizánsok számára vonzóbb szervezeti egységet. S nem utolsósorban az iszlám sikeres korszakát nevével a mához kapcsoló - se ezáltal ugyancsak tömegeket vonzó - politikai berendezkedést.
Mindez persze már a kalifátus kikiáltása óta leszűrhető volt. Van azonban ennek az iszlamista mozgalmakra nézve egy rövid, és egy még súlyosabb hosszabb távú hatása.
Az eddigi extremista világítótotony, az al-Qáida és az Iszlám Állam közötti fasírt kezdetben azt sugallta, hogy a dzsihádista csoportok szerte a világban maradnak a Bázis franchise-rendszerében. Ez sokakról elmondható, de az Iszlám Állam sikerei (s nem is elsősorban a katonaiak, hanem az a tény, hogy de facto működik) több szervezetet sodort a kalifa közelébe, vagy legalábbis deklaratíve szövetségesi rendszerébe.
Csak néhány példát említve: Bár a Magribi Qáida (تنظيم القاعدة في بلاد المغرب الإسلامي - AQIM) vezetője, Abú Múszá Abdulvadúd/Abdelmalek Droukdel ugyan néhány nappal a kalifátus kikiáltása után megerősítette hűségesküjét Ajman al-Zaváhirínek, de a szervezet Súra Tanácsának számos tagja, köztük a nem kis kalibert képviselő Abú Abdulláh Uthmán al-Ászí, elismerték Ibráhím kalifa legitimitását. A régióban ugyancsak ez mondható el több kisebb iszlamista csoportról, mint például a Líbiában mind aktívabb a Saría Segítői/Anszár al-Saría (أنصار الشريعة بليبيا) vezetőiről vagy a Sínain aktív Jeruzsálem Segítői/Anszár Bajt al-Maqdisz (أنصار بيت المقدس) szervezetről, amely hónapok óta együttműködik az IÁ Szíriában tevékenykedő tagjaival. Nem beszélve arról, hogy a Sínai-félszigeten már magának az IÁ-nak is létezik saját fegyveres egysége Sínai Tartományi Csoport (جماعة ولاية سيناء) néven.
A Qáida másik legjelentősebb ága, az Arab-félszigeti Qáida (تنظيم القاعدة في جزيرة العرب - AQAP) vezetője, Nászir al-Vuhajsí, aki nem mellesleg két éve Ajman al-Zaváhirí kvázi utódjelöltje, másfél hónappal a kalifátus létrejötte után 2014. augusztus 14-én üdvözölte az Irakban és Szíriában létrejött új entitást. S bár hivatalosan a két szervezet továbbra is "két külön lövészárokban küzd", Abdulbárí Atván, veterán Közel-Kelet-szakértő szerint hónapok óta szoros az együttműködés a két szervezte között: katonai szakértők - köztük Szaddám Huszajn ex-tisztjei - érkeznek Jemenbe, ahol részt vesznek a Qáida ottani egységeinek kiképzésében. Ezzel egy időben pedig a jemeni Qáida is "delegál" tagokat az Iszlám Állam csapataiba. Az említett szakértő szerint a Qáida által északra küldött harcosok fontos szerepet játszanak a dróntámadások elleni védekezésre való felkészítésben, s emellett komoly hírszerzési információcsere is zajlik a két szervezet között.
A Pakisztáni Tálib Mozgalom (تحریک طالبان پاکستان) is támogatásról biztosította az Iszlám Államot, miként a szomáliai Hitharcos Fiatalok Mozgalma/Sabáb Mozgalom (حركة الشباب المجاهدين) némely vezetője is.
Az Iszlám Állam - bár jelenleg több "belső területen" deffenzívában van, szavakban máris internacionalizálja hatalmát. Kihirdette újabb "tartományok" (viláját/ولايات) létrejöttét. Így már - retorikájában legalábbis - léteznek az Algériai (ولاية الجزائر), a Barqai (ولاية برقة), a Tripoli (ولاية طرابلس), a Fezzáni (ولاية الفزان), a már említett Sínai (ولاية سيناء), a Két Szent Hely - Szaúd-Arábia - (ولاية الحرمين), Jemeni (ولاية اليمن) és a Khorászáni - zömében Afganisztán és Pakisztán - (ولاية خراسان) tartományok.
Mindezt persze megint lehet vágyakként értelmezni. Az IÁ vezetése azonban tudatosan "szervez" újabb és újabb területeket a hatalma alá. Mindezzel erősíteni kívánja az ezeken a területeken élő lakosság körében politikai hatalma vallásjogi meglapozottságú legitimitását. Ez már önmagában figyelmet érdemlő törekvés, ugyanis nem marad visszhangtalan a muszlim társadalom körében. (Az állam által képviselt rettenetes brutalitás ellenére sem.)
De ezeken túl a valódi veszélyt a jövő tartogathatja. A kalifátus fogalmának egy évszázados nemléte utáni életre keltése hosszú távú hatással lehet az iszlám közösségre - ha fenn marad valamilyen formában, amire azért igen kicsi az esély, ha felszámolják. Abú Bakr al-Bagdádí a kalifai szerepben minden kevés számú megnyilatkozásával, szóhasználatával, viselkedési attitűdjeivel tesz azért, hogy példa lehessen. Hivatkozási alap: a kalifátus atatürki felszámolása csak átmeneti esemény volt, a restauráció lehetséges - sőt szükséges. Állama esetleges bukása után is megmaradhat követendő példaképnek az iszlamista csoportok számára a szoftól a radikálisokig, Nyugat-Afrikától Indonéziáig. Nagyon nehezen szétoszlatható szellemet eresztett ki a palackból.