iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Az Iszlám Államról – rövid bevezető

2015. január 28. 22:34 - politics&islam

 

Ha az ember hosszú távon teker, pihenésként – este a sátorban, esetenként szállodában vagy délidőben, egy vár vagy pálmafa tövében, a currys rizses ebéd után, kávékortyolgatás és önkipárlás-inhalálás közben – nincs jobb dolog, mint az olvasgatás. Valami ilyesmit tettem én is hetekig. Amikor elfogyott az Öböl és Omán történelméről, irodalmáról, kultúrájáról etc. magammal cígölt irodalom, átnyergeltem egy másik, régóta figyelt témára, az Iszlám Állam nevű jelenségre. Összefoglalom, mire jutottam.

Az utóbbi időben már kezdi elveszíteni vezető külpolitikai hírértékét az Iszlám Állam-problematika. Ha nincs éppen aktuális lefejezés, város-visszafoglalás vagy légitámadás, akkor már az „ötlábú-kenguru-született-a-melbourne-i-állatkertben”-hír is megelőzi a Közel-Kelet tragédiáját – s nem csak a bulvármédiában. Pedig fontos események zajlanak arrafelé. Most is.

Először a névről. Mert azt még most is igencsak keverik. S nem csak a minőségi magyar sajtóban. Néhány lap – felfedezvén, hogy számos nyugati és közel-keleti média is így nevezi – a szervezet régi elnevezését használja; helytelenül.

A gyökerekről majd később, de amikor az első magvak elvetettek, és Abú Musz’ab al-Zarqáví létrehozta első iraki formációját, azt Egyistenhit és Dzsihád Szervezetnek (arabul: جماعة التوحيد والجهاد, angolul: Organisation of Monotheism and Jihad) nevezte el.

Ez a szervezet 2004-től, amikor Zarqáví Uszáma Bin Ládin al-Qá’idájához csatlakozott, a Mezopotámiai Dzsihád-Bázis (Qáida) Szervezet (قاعدة الجهاد في بلاد الرافدين/Organisation of Jihad’s Base in Mesopotamia) nevet kapta. Ezt aztán az angol nyelvű sajtó/szakirodalom aztán Iraki Qáidára (al-Qaeda in Irak – AQI) vagy Mezopotámiai Qáidára (al-Qaeda in Mesopotamia – AQM) rövidítette.

2006-ban – már Zarqáví halála után – a szervezet felvette az Iraki Iszlám Állam (دولة العراق الإسلامية/Islamic State of Irak - ISI) nevet. 2010-től ennek az organizációnak a vezetője volt a máig főszerepet játszó Abú Bakr al-Bagdádí.

A szíriai polgárháborúba való egyre erőteljesebb beavatkozás folytán 2013-ban a tevékenység kiterjesztése az elnevezés kiterjesztésével járt együtt. Ekkortól nevezi magát a csoport az Iraki és Levantei Iszlám Állam – esetlegesen más fordításban: Iraki és Szíriai Iszlám Állam (تنظيم الدولة الإسلامية في العراق والشام/Islamic State of Irak and Levant/Islamic State of Irak and Syria) néven. E két utóbbi angol elnevezés rövidítései váltak ismertté: ISIL, illetve ISIS.

Illetve az arab nomen: DÁIS/ داعش. Ez a mozaikszó az arab elnevezésből származik. A dál, az ’ajn, az alif és a sín betűkből áll. Ezekkel kezdődnek ugyanis az elnevezés szavai: al-Daula al-Iszlámíja fí-al-͑iráq va’s-Sám. A második betű i-hang. A szó eleji i-t ugyanis alif betűvel írjuk, ami a mozaikszóban – szó közepi helyzetben – hosszú á-nak olvastatik. A harmadik hang az ajn, torokhang, ezzel kezdődik Irak neve. Az s olvasata egyértelmű.

Ezt az elnevezést, amelyet az arab sajtó kreált, hamarosan átvette a nyugati média is.

Amikor 2014. június 29-én a szervezet „kikiáltotta” a kalifátust, a nevét Iszlám Államra (الدولة الإسلامية/Islamic State – IS) változtatta – hivatalosan. A kalifátus elnevezés igen érzékeny pontra tapintott az iszlám világban. Erről később még írni szándékozom, itt annyit, hogy az iszlám világ sajtója kerüli mind az Iszlám Állam, mind a Kalifátus elnevezést, illetve az utóbbi előszeretettel teszi idézőjelbe. A nyugati sajtó pedig ahogy jókora spéttel „felfedezte” a DÁIS elnevezést, most – ismét követve az alapjában vallási-ideológiai alapon álló közel-keleti elutasítást – továbbra is használja az idejétmúlt fogalmat.

Bárhogy is, az újonnan létrejött entitás hivatalos önelnevezése Iszlám Állam, "államformája" meg kalifátus.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr1007119173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása