iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Muszlim testvérharc Jordániában

2014. április 22. 11:39 - politics&islam

 

A Muszlim Testvériség (جماعة الاخوان المسلمين) egyiptomi kudarca erősen kihat a szervezet többi filiáléjára is. Valamennyi közel-keleti országban csökkent társadalmi támogatottságuk. Így van ez Jordániában is, ahol – a valós okok feltárása helyett – a vezetőségben egymás kiszorítása folyik.

A jordániai vezetés a napokban hivatalos határozatban tudatta: a szervezet Központi Bírósága (المحكمة المركزية في الجماعة) távollétükben kizárta a Testvériségből a vezetőség három jelentős tagját. Nem teásfiúkat: Ruhajl Ghurájaba a Politikai Iroda (المكتب السياسي) vezetője, Dzsamíl al-Dihszát az Iszlám Jótékonysági Központ Egyesület Vezetőségének ( الهيئة الادارية لجمعية المركز الاسلامي الخيرية) elnöke, Nabíl al-Kúfahí pedig az MT észak-jordániai (Irbid) megkerülhetetlen vezetője, valamint a szervezet politikai megtestesülésének, az Iszlám Akciófrontnak (جبهة العمل الإسلامي) vezető személyisége.

Kizárásuk indoka – a határozat szerint – az, hogy a MT vezetőségével nem egyeztetve aktívan részt vettek az immár másfél éve elkezdődött, majd 2013. novemberében szervezetileg is intézményesült széles körű értelmiségi párbeszédben, amely ország előtt álló gazdasági és társadalmi nehézségek megoldására egyesíteni szándékozik a világi és mérsékelt iszlamista erőket. Az akció hivatalosan a Jordániai Építő Kezdeményezés (المبادرة الأردنية للبناء) nevet kapta, de hamarosan mindenki csak a mekkai kultikus forrás elnevezése után, Zamzam-kezdeményezésnek (زمزم) nevezte.

A gondolat mögött az a törekvés áll, hogy a sogenannte „arab tavasz” eseménysorozata következtében fellépő legitimációs válság ne mélyülhessen el a hasemita királyságban és a gazdasági-társadalmi nehézségek megoldásába az iszlamisták minél szélesebb csoportjait be tudják vonni. Mindez természetesen elsősorban magának a monarchiának jó, de a mérsékelt iszlamisták érdeke is (lehetne).

A Muszlim Testvériség vezetősége azonban a jelenlegi állás szerint nem így látja. A „héják” többségben vannak. Az ő stratégiájuk más – és veszélyesebb. A szíriai polgárháború végeláthatatlan eszkalálódása következtében Jordániában is erősödtek/erősödnek a szélsőséges szalafita/vahhábita csoportok. Jelenlétük komoly kihívás monarchia számára. (Már csak tradicionálisan is, miután a vahhábizmus központjának, Szaúd-Arábiának uralkodó családja évszázados riválisa a hasemitáknak.)

A kizárt vezetők évek óta folytatott tudományos munkái és publikációi jól mutatják törekvéseiket az államhatalommal való kiegyezés/együttműködés irányába. Ghurájaba írásaiban hosszan olvashatunk az állam olyan modernizációjáról, amely nem jelenti annak teljes körű iszlamizációját. Hosszú értekezésekkel is találkozhatunk nála a civil társadalmi szerveződés fontosságáról. Hát, nem egy Haszan al-Banná-i gondolat.

Apró megjegyzésként még ide biggyeszteném, hogy a kizárt MT-vezetők valamennyien a transzjordániaiak. Azaz, a Jordán keleti partjáról származnak. Míg a „héják” túlnyomórészt ciszjordániai palesztin gyökerűek. Ezt a jordán tarsadalomban még mindig meglévő törésvonalat is kéretik figyelemmel kísérni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr366068023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2014.05.07. 16:55:17

Azért azt tegyük hozzá, hogy a vahabiták jelenleg éppen nagy egységfrontban állnak gyakorlatilag bárkivel aki a Muszlim Testvériséget nem kedveli, tehát rájuk Jordániában sem igen hagyatkozhatnak az MT héjái.
süti beállítások módosítása